2020 – Lehetőség vagy átok?

Idén júniusban már nyíltan gazdasági válságról beszélnek az elemzők, amely sok emberben és vállalkozásban a meglévő helyzet mellett további aggodalmat szül.

Kell-e valóban aggódnunk? A válasz: természetesen NEM.

Azoknak, akik kételkednek a magabiztos válaszunkban, álljon itt most egy klasszikus idézet:

” Amit nem tudsz befolyásolni, azért nem érdemes aggódni. Amit pedig tudsz befolyásolni, azért nem kell aggódni.”  (Görög filozófiai tanelv)

A konjunktúra után bekövetkezett recesszió a cégektől azt követeli a túlélés érdekében, hogy gyorsabbak, magasabb minőségűek, a piaci igényeknek jobban megfelelőek legyenek. Ennek segítségével nem pusztán átvészelik ezt az időszakot, hanem a legjobb eshetőség esetén kiválóan jövedelmezővé válhatnak.

Hogyan alakulhat a cégünk egyik napról a másikra jobbá?

Minden iparág más, de általánosságban elmondható, hogy a vevői elégedettség eléréséhez tisztában kell lenni, hogy mit vár el tőlünk az ügyfél, milyen határidővel, mennyiért, milyen minőségben. A potenciális vásárló dönti el, hogy a kínált termék vagy szolgáltatás az ő feltételeinek megfelel-e, illetve van-e a piacon konkurens cég, amely az ő preferenciáinak jobban eleget tesz.

Ahhoz, hogy a lehető legjobbat, legjobb minőségben, legjobb áron, leggyorsabban tudjuk biztosítani a szervezet munkafolyamatait (az ún. értékláncukat) kell racionalizálni.

Hogyan kezdjen cége ehhez a munkához?

Tervezni, szervezni, vezetni és ellenőrizni kizárólag rendben lehet.

  1. Tegye rendbe és átláthatóvá iratait, dokumentumait, irattárát!
  2. Váljon munkatársainak állandó feladatává a jól működő iratkezelő-rendszer kialakítása, majd folyamatos karbantartása!
  3. Az így létrejött információáramlás és optimalizálás elősegíti a gazdasági előny szervezeten belüli egyszerre láthatatlan és nagyon is látványos kialakulását/erősítését.

Úgy érzi erre egyedül nem képes?

Cégünk, az IRAT-SZÉF Iratmegőrző és Szolgáltató Kft. 1999-ben alakult kecskeméti székhellyel. A jogelődöket is figyelembe véve már több mint 20 éve foglalkozik papíralapú iratok hagyományos és elektronikus feldolgozásával, tárolásával, a tárolt iratanyagból történő adatszolgáltatással, ügyviteli, iratkezelési szaktanácsadással, szabályzatok, irattári tervek készítésével, aktualizálásával, dokumentumkezelés átvilágításával, iratkezelési tanulmányok készítésével.

Kérjen ingyenes felmérést telefonon, online vagy személyesen!