Amit az iratkezelésről tudni KELL

Amit az iratkezelésről tudni KELL

Ügyiratkezelés alatt az irat hivatalos, szabályok szerinti kezelését értjük, az ügyvitel egy részét képzi.

Fogalmak

Az iratkezelés alapfogalmait az 1995. évi LXVI. törvény rögzíti:

irattári anyag: rendeltetésszerűen a szervnél maradó, tartalmuk miatt átmeneti vagy végleges megőrzést igénylő, szervesen összetartozó iratok összessége;

irattár: az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzése, valamint kezelésének biztosítása céljából létrehozott és működtetett fizikai, illetve elektronikus tárolóhely;

iratkezelés: az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység;

irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésében sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét;

maradandó értékű irat: a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi múlt kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó irat;

levéltári anyag: az irattári anyagnak, továbbá a természetes személyek iratainak levéltárban őrzött maradandó értékű része, valamint a védetté nyilvánított maradandó értékű magánirat;

levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény;

közlevéltár: a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár;

nyilvános magánlevéltár: a természetes személy, valamint a nem közfeladatot ellátó szerv tulajdonában vagy birtokában lévő maradandó értékű iratok tartós megőrzésére létesített olyan intézmény, amely megfelel a 30. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek.” 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről

Szabályzatok

Az ügyiratkezeléshez minden szervezetnek iratkezelési szabályzattal kell rendelkeznie, melynek elkészítéséhez az illetékes hatóságok (Kormány, magyar Országos Levéltár, belügyminiszter, miniszter, stb.) mintaszabályzatokat adnak ki. A közfeladatokat ellátó szerveknek – bár maguk alakíthatják ki iratkezelési szabályzatukat – indokolt a mintaszabályzatokhoz ragaszkodniuk, és saját szabályzatukat az illetékes levéltárral is egyeztetniük kell.

Folyamatok

Az iratkezelés történhet központilag, szervezeti egységek szerint bontva, illetve ügyintézőhöz rendelve. Az iratkezelési rendszer a szervezet felépítésétől és sajátosságaitól függően lehet centralizált (központi nyilvántartás, főként kisebb szervezeteknél), vegyes (részben központi, részben szervezeti egységek nyilvántartása), és decentralizált (csak az illetékes szervezeti egység nyilvántartása).

Az iratkezelés folyamatai:

  • küldemények átvétele, érkeztetése
  • küldemények felbontása
  • küldemények iktatása
  • iratok továbbítása ügyintézésre
  • kimenő posta előkészítése
  • postakönyvbe rendezés
  • irattárba helyezés
  • iratok tárolása
  • iratok selejtezése
  • iratok átadása a levéltárnak (egyes esetekben).

 

Úgy érzi cégének az iratkezelésben professzionális segítségre van szüksége?

Keressen bennünket!

IRAT-SZÉF Iratmegőrző és Szolgáltató Kft.
6000 Kecskemét-Katonatelep, Viola u. 4.
Telefon: +36-76/505-456
Mobil: +36-30/395-2545
E-mail: iratszef@iratszef.hu